Drámai Amnesty-jelentés Magyarországról
MTI 2008.05.28. 13:24
Magyarországon változatlanul megkülönböztetést szenved a roma lakosság, különösen a nők, ráadásul a szexuális bűncselekmények esetében néha igen nehéz a jogorvoslat - áll az Amnesty International (AI) szerdán Londonban kiadott idei világjelentésben.
A 380 oldalas összefoglaló Magyarországgal foglalkozó fejezete szerint egyebek mellett a politikai akarat hiánya, a széleskörű előítéletesség és "a nem rokonszenvező" büntetőjogi rendszer miatt nem érvényesül a nők jogainak védelme.
Az AI szerint Magyarországon a szexuális bűncselekmények kétharmadát az áldozatok ismerősei követik el, mégis kevés tettes kerül bíróság elé.
Nők elleni erőszak
A jelentés felidézi, hogy az ENSZ illetékes bizottsága (CEDAW), amely a nők elleni diszkrimináció valamennyi formájának leküzdését szolgáló egyezmény betartását ellenőrzi, aggályokat fogalmazott meg a nőkkel szembeni erőszakcselekmények magyarországi elterjedtsége miatt, beleértve a családon belüli erőszakot.
Az ENSZ-bizottság ugyancsak kifejezte aggodalmát a nők elleni, családon belüli erőszakról szóló külön törvény hiánya miatt, és megismételte aggályait azért is, mert a nemi erőszak meghatározása az erő alkalmazásán, és nem a beleegyezés hiányán alapul - áll az Amnesty International szerdai londoni jelentésében.
A magyarországi fejezet külön megemlíti E. Zsanett esetét. Az ismertetés szerint a 21 éves nőt "állítólag öt rendőr megtámadta", és jóllehet a rendőrség "állítólag kezdetben elkente az ügyet", az öt rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, de néhány hét múlva elengedték.
Decemberben az ügyészség megszüntette a vizsgálatot a rendőrök ellen, E. Zsanett ügyvédje azonban fellebbezett a döntés ellen - áll az AI ismertetésében.
Megkülönböztetett romák
A jelentés a romák helyzetével kapcsolatban felidézi, hogy egy éve az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogi Bizottsága aggályosnak nevezte a roma lakosság folytatódó diszkriminációját. A romákat megkülönböztetés érte a foglalkoztatásban, a lakásügyben; ez utóbbi kérdésben a nem megfelelő körülményeket, a mind gyakoribb kényszer-kilakoltatásokat, és a szociális lakáskiutaláshoz jutás diszkriminatív akadályait említi a jelentés.
Az ismertetés szerint a diszkrimináció formái között van az egészségügyi ellátási hozzáférés megtagadása, a kórházi elkülönítés és a nyújtott egészségügyi ellátás "alacsonyabb színvonala".
Az oktatásban meglévő diszkriminációt tanúsítja az elkülönített iskolákba járó roma gyerekek magas száma - áll az AI jelentésében.
Az emberi jogi szervezet szerint a rendőrség nem tudta megvédeni az ellentüntetők támadásaitól a tavaly júliusi budapesti büszkeség-felvonulás résztvevőit, akiket tojásokkal, üvegekkel, Molotov-koktélokkal dobáltak meg, és többen megsérültek.
A rendőrség jelen volt, de "beszámolók szerint gyakorlatilag tétlen maradt" - áll az Amnesty International szerdai jelentésében.
Végül nyolc feltételezett elkövető ellen indult büntetőeljárás, de az ügyek a tavalyi év végén még folyamatban voltak.
A rendőrség tétlen
Az Amnesty International éppen e hónap közepén adott ki külön felhívást arról, hogy az európai kormányoknak biztosítaniuk kell a leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű embereknek a jogot önazonosságuk ünnepléséhez a büszkeség-felvonulások áprilistól novemberig tartó időszakában és más nyilvános rendezvényeken.
A szervezet szerint a melegjogi aktivisták a törvény előtti diszkriminációmentes egyenlőség üzenetét viszik ki az utcára. Mégis "gyakrabban akadályozzák meg őket abban, hogy ezt biztonsággal megtehessék, mint ahányszor nem", és sok országban, mindenekelőtt Kelet-Európában, a büszkeség-rendezvények részvevői túlságosan sokszor szembesülnek fenyegetésekkel és a hatóságok ellenséges hozzáállásával.
A résztvevőket szidalmazzák, leköpdösik, üvegekkel, tojásokkal, ürülékkel dobálják, sőt ököllel bántalmazzák, és ezt esetenként a rendőrség tétlenül nézi - állt az AI minapi felhívásában.
|