A jogállam

E kifejezést többféle értelemben használjuk: „politikai államra” vagy kapitalista gazdálkodás jogi és más feltételeit megteremtő államra. Ez utóbbi olyan állami rendet jelent, amely a formális jogegyenlőség talaján áll, és minimalizálja a személyes politikai uralmat. A jogállam olyan eljárási, intézményi rendszer, ahol a jog az államnak alárendelt, a hatalomgyakorlás jogszerű törvények szerint zajlik. Vagyis az állami szervek az alkotmányban és más alaptörvényekben szabályozott módon működnek (alkotmányosság), a jogot alkotmányos keretek közt alkotják és politikától mentesen alkalmazzák (törvényesség). Az állami tevékenység korlátozottságát mutatja, hogy az nem követhet pozitív célokat, mert elsődleges feladata a jogok védelme és a jogszerűség elvein alapuló társadalmi együttélés biztosítása. A jogállam ellentéte a rendőr-, totális-, szociális állam. Ez utóbbi a német gondolkodásban egy alkotmányosan működő és demokratikus jóléti állam.


A modern politikai rendszer

A XX. sz. – i politika legfőbb sajátossága: a politikai érdekérvényesítés, akaratképzés számos intézménye az állam mellett. A politikai rendszer születését a politikai pártok méretének és jellegének megváltozása jelezte. A tömegpártok széles néptömegek ideológiai integrációjára, mozgósítására törekedtek. A legszélesebb társadalmi rétegek „szintetikus érdekképviseletére” a néppártok törekedtek. Az állami döntések súlypontja a törvényhozásból a kormányzásra helyeződött. Kialakult a végrehajtó hatalom primátusa. Bár a legalapvetőbb kérdéseket a parlamentek döntötték el, a kormányok a politikai élet önálló, aktív tényezői lettek. A politikai pártok kifejlesztették (pártbürokráciájukat), így ellenőrizték a kormányzat működését. Politikai jelentőségre tettek szert más nem pártjellegű politikai szervezetek, melyek társadalmi érdekek politikai érvényesítésére vállalkoztak. Ilyenek egyes országokban a korporációk (szakmai csoportok v. társadalmi rétegek érdekeit egy parlamenten kívüli eljárásban érvényesítik). A kormány döntéseit befolyásolni akaró nyomásgyakorló csoportok és az egyes döntéshozó fórumok. A modern politikai rendszerek pluralista jellegűek, ami a döntési centrumok sokaságát és a politizálni kívánó állampolgárok választási lehetőségét a politikai életbe való


Az állami beavatkozás és a jóléti állam

A tőkés piacgazdaság a XIX. sz.-ban növekedet, amely válságokat eredményezve elmélyítette a társadalmi egyenlőtlenségeket. Erre a modern államok állami beavatkozással, a társadalmi egyenlőtlenségek politikai kiegyenlítésével reagáltak. Az állami beavatkozás az 1930-as évektől állandósult. Politikai formaként stabilizálta a kapitalista gazdaságot, csökkentette a politikai és társadalmi konfliktusokat, biztosította az állam szociálpolitikai – jóléti tevékenységének feltételeit. A gazdasági stabilizálás eszköze a piac állami szabályozása, mely befolyásolásának eszközei az állami hitel – politika, a szubvenciók és a dotációk rendszere, az állami vállatok működése, konjunktúra – politika. A társadalmi egyenlőtlenségek eszközök a társadalmi struktúra tudatos alakítására. Az intervenciós politikát folytató, szociális – jóléti elveket követő államok kormányzata nemcsak „kormányozza”, hanem a racionalitásokat szem előtt tartva „igazgatja” a társadalmat. Eltűnik a magán – és közszféra, gazdaság és politika, társadalom és állam elválasztottsága, melyek a polgári állam konstrukciójának alapjai. A XX. sz.-ban a magán – és közszféra egybefonódik. Ez a jogfejlődésben a magánjog „átpolitizálásában”, a közjog „privatizálódásában” és az ezek közti ún. vegyes szakjogok kialakulásában nyilvánult meg. Példa az előbbire a magánfelek közti szerződéses viszonyokba való állami beavatkozás, a vegyes szakjoghoz tartozik a munkajog, mely a magánjellegű viszonyok szabályozását közjogias elemekkel vegyíti. A gazdaság állami szabályozása fogyasztói társadalmakat hozott létre, lehetővé téve, hogy az állam a magángazdaságban keletkezett össztermék nagy részét elvonja, újraossza (redisztribúció), gazdasági, politikai vagy szociális alapon. Az államnak segítenie kell hátrányos helyzetűeket és „piaci veszteségeikért” kárpótolnia őket. A jóléti állam fogyasztói társadalmat létrehozó, a gazdaságot állami eszközökkel vezérlő, magántulajdonon alapuló piacgazdaságban keletkezett jövedelmeket szociális alapon újraelosztó államot jelent. Ezek nem módosították a polgári állam államjogi szerkezetét, intézmény rendszerét. A polgári demokrácia modelljén belül valósítottak meg működésbeli változásokat. Az 1970-es években válságba kerültek, mert az állami beavatkozás lefékezte a gazdaságot és a munkahelyteremtő politika inflációt okozott, és a gazdaság technológiai megújítására sem voltak képesek. 1980-as években a jóléti politikát felváltja a klasszikus liberalizmus elveihez való visszatérés, ami a szabadpiac felé elmozdulást, szociális juttatások visszafogását, az állami beavatkozás mérséklését jelentette. Európa középső, keleti, déli régióiban a modernizáló állam a Nyugattal szembeni elmaradottság felszámolásában a polgári fejlődés aktív előmozdítója. Itt a XIX. sz.-ban a polgári társadalom nem függetlenedett az államtól. A modernizáció kiindulópontja és legfőbb tényezője a közhatalmi szféra, ezért a társadalom lényegesebb viszonyait felülről határozták meg. A részben v. korlátozottan elismert szabadságjogok miatt nem fejlődött ki a polgári kritikai nyilvánosság intézményrendszere. A demokratikus szabadságjogok követelése és intézményesedése helyett a politikában való „részt nem vétel” honosodott meg. A nyugati intézményeket és eljárásokat a helyi körülményekhez igazították. A KKEu. –i államok egyes szociális intézményeket előbb vezettek be, hogy megóvják a hatalmi szerkezetet a forradalmi támadásoktól. Mivel az államilag vezérelt modernizációs folyamat a nyugati minták átvételére irányult, de itt állami eszközökkel valósították meg, így lényegesen eltért a modelltől.