1091/2007. (XI. 27.) Korm. Határozat
Magyar Közlöny 2008.01.20. 18:00
1091/2007. (XI. 27.) Korm. Határozat
az örökös nélkül elhalt zsidó származású,
vallású, sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségi vagyoni igények rendezését koordináló Tárcaközi Bizottság létrehozásáról
1. A Kormány megállapítja, hogy a rendszerváltozást követően a Párizsi Békeszerződés 27. cikk 1. pontjában foglaltak végrehajtása
a) a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény,
b) a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1992. évi XXIV. törvény,
c) az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény,
d) az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló 1997. évi XXIX. törvénymegalkotásával és végrehajtásával – az Alkotmánybíróság 16/1993. (III. 12.) AB határozatával is elismerten – teljesült, az Országgyűlés a személyi kárpótlás lezárásáról az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló 2006. évi XLVII. törvény elfogadásával döntött.
2. A Kormány megállapítja, hogy a Párizsi Békeszerződés 27. Cikk 2. pontjában foglaltak végrehajtása a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény rendelkezései, valamint az e tárgyban 1996. július 2-án felvett Emlékeztető alapján a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány létrehozásával, illetve számára vagyon – ingatlanok, muzeális tárgyak, kárpótlási jegyek – juttatásával – az Alkotmánybíróság 16/1993. (III. 12.) AB határozatával összhangban – szintén lezártnak tekinthető.
3. A Kormány megállapítja, hogy a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény végrehajtása folyamatban van, azzal összefüggésben a jövőben a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány számára további vagyonátadásra kerül sor.
4. A Kormány az örökös nélkül elhalt zsidó származású, vallású, sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségek vagyoni igényeinek rendezésével kapcsolatos feladatok szakmai előkészítése és koordinálása érdekében a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 25. §-a alapján létrehozza az örökös nélkül elhalt zsidó származású, vallású, sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségi vagyoni igények feltárását és rendezését koordináló Tárcaközi Bizottságot (a továbbiakban: Bizottság).
5. A Bizottság elnöke az oktatási és kulturális miniszter.
6. A Bizottság tagjai
kormányzati oldalról
a) az igazságügyi és rendészeti miniszter,
b) a külügyminiszter,
c) a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter,
d) a pénzügyminiszter,
e) a szociális és munkaügyi miniszter,
a zsidó közösségek oldaláról
f) az érdekképviseletük ellátására hivatott szervezetek által kijelölt, a kormányoldali tagokkal – ideértve a Bizottság elnökét is – megegyező számú képviselő,
valamint tanácskozási joggal
g) a Magyar Nemzeti Bank képviselője.
7. A kormányoldali képviselők helyett – akadályoztatásuk esetén – meghatalmazás alapján arra kijelölt más személy is eljárhat.
8. A Kormány által delegált tagok munkáját a Bizottság elnöke, a zsidó szervezetek által delegált tagok munkáját az életvitelszerűen Magyarországon tartózkodó delegációvezető koordinálja.
9. A Bizottság feladata
a) az örökös nélkül elhalt zsidó származású, vallású, sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségek vagyoni igényeivel összefüggő kérdések megvitatása;
b) a zsidó közösség vagyoni igényeinek teljesítésével kapcsolatos levéltári kutatás kormányzati koordinálása;
c) az a)–b) pontokban foglalt tevékenységek nyomán előállt javaslatok kidolgozása és egyeztetése a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvánnyal a 10. pontban nevesített jelentés előkészítése érdekében.
10. A Bizottság munkájáról jelentést készít a Kormánynak.
11. A Bizottság feladatai ellátására az ügyrendjében meghatározott módon albizottságokat hozhat létre. Az albizottság elnöke és tagjai a Bizottság tagjai közül kerülnek megválasztásra. Az albizottság felállítása után maga állapítja meg és fogadja el ügyrendjét. Az albizottság tevékenységéről a Bizottság soron következő ülésén beszámol.
12. A Bizottság feladataival és működésével kapcsolatos szervezési és adminisztratív feladatokat az Oktatási és Kulturális Minisztérium látja el.
13. A Bizottság negyedévente ülésezik. A soron következő ülés időpontját az elnök a Bizottság előző ülésén közli. Indokolt esetben a Bizottság elnöke rendkívüli ülést hívhat össze. Az elnök köteles a rendkívüli ülést összehívni, amennyiben azt a kormányoldali tagok bármelyike, illetve a zsidó szervezetek által delegált tagok delegációvezetője kezdeményezi.
14. Az ülések napirendi pontjaira a kormányoldali tagok bármelyike, illetve a zsidó szervezetek által delegált tagok delegációvezetője a napirend kiküldésére rendelkezésre álló, a 16. pontban megjelölt határidő lejártát megelőző ötödik munkanapig írásban tehet javaslatot. A 13. pontban szabályozott rendkívüli ülésre történő javaslattétel esetén a javasolt napirendi pontok megnevezése a Bizottság összehívására tett javaslattal együtt történik.
15. A Bizottság elnöke a 14. pont alapján beérkezett napirendi javaslatokat feltünteti az ülés tervezett napirendjén, rendkívüli ülés összehívása esetén kijelöli az ülés időpontját, és gondoskodik a Bizottság tagjainak a 16. pont szabályai szerint történő meghívásáról.
16. A Bizottság ülését az ülés napját legalább tizenöt munkanappal megelőzően a Bizottság tagjainak kiküldött meghívó útján kell összehívni. A meghívó tartalmazza az ülés helyét és idejét, és az ülés tervezett napirendi pontjainak megnevezését. A meghívó melléklete tartalmazza az ülés tervezett napirendjéhez kapcsolódó dokumentumokat.
17. A Bizottság határozatképes, ha azon az elnök és a zsidó szervezetek által delegált tagok delegációvezetője jelen van.
18. A Bizottság a meghívóban szereplő napirendi pontok megtárgyalásáról, a 11. pont szerinti albizottságok létrehozásáról, a 10. pont szerinti jelentés elfogadásáról, valamint minden más döntést igénylő kérdésben – a tagok által előzetesen írásban megtett, illetve az ülésen szóban ismertetett álláspontok megvitatását követően – szavazással dönt. A Bizottság döntéseiben a kormányzati oldalnak és a zsidó közösségek oldalának egy-egy szavazata van, amelyet a kormányzati oldal esetében az elnök, a zsidó szervezetek esetében a delegációvezető közöl.
19. A Bizottság üléseiről jegyzőkönyv készül, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak az elnök által kijelölt, és a Bizottság adott ülésen részt vett munkatársa ír alá. Az aláírt emlékeztetőt az ülést követő tizenöt munkanapon belül a Bizottság tagjai részére meg kell küldeni.
20. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.
|