Szenzációs Szávay-diadal
ma.hu/mti 2008.02.08. 22:36
Szávay Ágnes két játszmában legyőzte az Australian Openen elődöntős, világranglista-nyolcadik szlovák Daniela Hantuchovát, ezzel bejutott a legjobb négy közé a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztornán.
A mérkőzés elején a második helyen kiemelt Hantuchova akarata érvényesült, a WTA-rangsorban 20. Szávay nem igazán találta a ritmust, így remekül adogató riválisa előbb 3-0-ra, majd 4-1-re elhúzott. Ekkor azonban a hetedikként rangsorolt magyar összeszedte magát, a korábbiaknál pontosabban helyezte labdáit, s ennek köszönhetően kiegyenlített.
A folytatásban mindkét oldalon egy-egy megnyert és elvesztett adogatójáték következett, így jöhetett a rövidítés, amelyet Szávay viszonylag simán nyert, s ezzel játszmaelőnyhöz jutott.
A második szett aztán - legalábbis a magyar teniszező szempontjából - sokkal simábban alakult: eredménytelenül szerváló ellenfele hibáit kihasználva szinte pillanatok alatt 5-1-re elhúzott, s máris a mérkőzésért adogathatott.
Első meccslabdáját ugyan elpuskázta, a másodikat azonban már kihasználta, így 1 óra 40 perc alatt kiharcolta a továbbjutást. Szávay - aki a fináléba jutásért a Jelena Gyementyjeva-Katerina Bondarenko mérkőzés győztesével találkozik - ezzel 2-0-ra alakította mérlegét Hantuchovával szemben: eddigi egyetlen meccsükön, a tavalyi, a New Haven-i verseny nyolcaddöntőjében ugyancsak két játszmában győzött ellene.
|