Nem indul a pekingi olimpián Kovács Ágnes - értesült az Index internetes portál.
.
hirdetés
A tavaly ősszel dopping vétségbe keveredő olimpiai bajnok úszót sem a magyar, sem a nemzetközi szövetség nem tiltotta el, így részt is vett a debreceni rövid pályás Európa-bajnokságon.
Az Index értesülései szerint Kovács Ágnes szerdára sajtóbeszélgetést hívott össze, ahol bejelenti visszavonulását. A hazai szövetségből ezt senki sem erősítette meg, de senki sem cáfolta.
A sportág utolsó olimpiai bajnoka így nem vehet részt negyedik olimpiáján, pedig Kiss László kapitány korábban úgy nyilatkozott, a vegyes váltóban nagy szükség lesz rá, és a négyes akár meglepetést is okozhat, döntőbe juthat - írja az Index.