A multik négy év múlva elhagyhatják Magyarországot
NOL 2007.12.03. 16:31
Jelentős összegű adókedvezménytől kell elbúcsúznia négy év múlva harminc vállalatnak, így fennállhat annak a veszélye is, hogy lesz, aki inkább elköltözik Magyarországról.
Nem árt alaposan felkészülni arra, hogy 2011-ben jelentős összegű társaságiadókedvezmény-tömeg fog kifutni, vagyis több vállalatnak lényegében új adókötelezettsége keletkezik. A európai uniós csatlakozási tárgyalások során ugyanis Magyarország kötelezettséget vállalt arra, hogy idővel kifuttatja a százszázalékos társaságiadó-kedvezményeket. A visszaszámlálás 2002-ben indult.
Jelenleg harminc olyan cég működik Magyarországon, amely akár teljes társasági adójának megfelelő kedvezményben részesülhet. Ez azoknak a cégeknek jár, amelyek 2002-ben vagy korábban elkezdett beruházást hajtottak végre legalább hárommilliárd, illetve tízmilliárd forint értékben, emellett száz, illetve ötszáz alkalmazottat vettek fel és tartottak meg a korábbi létszámon túl.
Komolyan fel kell készülni tehát arra az időszakra, amikor az érintett társaságoknak már meg kell fizetniük a társasági adót. Akár az a lehetőség is fennállhat ugyanis, hogy bizonyos vállalatok továbbköltöznek a kedvezmény lejárta után. A döntésüket persze befolyásolja, hogy a költözés jelentős beruházást és költséget jelent. Leginkább talán a bérmunkában itt gyártó vállalatok mérlegelhetik ezt a lehetőséget, őket a növekvő élőmunka-költségek is hátrányosan érinthetik - mondja Gerhát Mihály, a KPMG adómenedzsere.
Ezt a veszélyt úgy lehetne elhárítani, hogy az adórendszer más elemében kedveznek ezeknek a társaságoknak. Például ha megszűnne a különadó, ami eleve csak egy átmeneti, a költségvetést javító teherként jelent meg az adórendszerben. És az unalomig ismételt dolog: ha csökken valamelyest az élőmunka-teher, az elvándorlás veszélye is csökkenthető.
|