A mezőgazdaság megmenti Magyarországot?
2008.05.09. 18:49
piaci konszenzust több mint kétszeresen meghaladó, akár 4 százalék feletti idei GDP-növekedést is eredményezhet Magyarországon a várt, rendkívül jó termés, jósolja az egyik vezető londoni gazdasági előrejelző cég. Más londoni elemzők szerint ugyanakkor a belső fogyasztói kereslet hiánya az infláció "összeomlásszerű" zuhanásához vezet a második félévtől, kiiktatva a további pénzügypolitikai szigor szükségességét.
A 4cast nevű, pénzügyi intézményeknek - köztük jegybankoknak - makro-előrejelzésekkel szolgáló londoni elemző csoport pénteken kiadott prognózisa szerint Magyarországon már tavaly sem csupán a költségvetési kiigazítás okozta az igen lanyha növekedést: az okok között voltak a tavaly tavaszi fagyok és a nyári aszály, amelyek hozzávetőleg 20 százalékkal csökkentették a mezőgazdasági hozamokat éves összevetésben.
A legfontosabb két haszonnövényből, a búzából és a kukoricából mindössze 8 millió tonnát takarítottak be 2007-ben az előző évi 12,7 millió tonna után; a tavalyi hozam e két terményféléből 30 százalékkal maradt el a megelőző évtized átlagától. Mindez önmagában 0,6-0,8 százalékpontot faragott le a 2007-es GDP-növekedési ütemből, áll a 4cast pénteki elemzésében.
Az idén jobb lesz
A ház szerint azonban az idei év kilátásai gyökeresen különböznek ettől: az előrejelzések "elképesztő", 16 millió tonnás gabonatermést valószínűsítenek, ami 43 százalékkal haladná meg az évtizedes átlagot, és csaknem a kétszerese lenne a tavalyi hozamnak. Jóllehet a mezőgazdaságnak viszonylag csekély - 4-5 százalékos - súlya van a magyar GDP-értékben, az ilyen mértékű éves termésmegugrásnak azonban így is jelentős hatása lenne a növekedési ütemre. Elég visszaidézni a 2004-es évet, amikor a hazai össztermék-érték 4,8 százalékkal növekedett, ám a mezőgazdaság hozzájárulása nélkül a növekedés "nagyon közel lett volna a 2 százalékhoz", áll az elemzésben.
|