Fizetésének százszorosát hozta haza a jegybank elnöke
2009.12.31. 15:25
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke eladta ciprusi cégét, hazahozta és egy magyarországi alapban helyezte el 800 millió forintos megtakarítását, amely jelenlegi, több mint 8 millió forintos havi fizetésének százszorosára rúg.
A ciprusi „onshore" cég felszámolására, a pénz hazautalására a jegybankelnök még 2009 tavaszán, a vagyonbevallása után kirobbanó társadalmi felzúdulást követően tett ígéretet.
Az ígéret teljesítésére azonban több mint hét hónapot kellett várni. Simor azért nem nyúlt korábban befektetéseihez, mert nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy a forint befolyásolásával szeretne profitra szert tenni - legalábbis ezzel magyarázta a késlekedést a jegybank elnöke a Magyar Nemzetnek közvetlenül karácsony előtt adott interjújában.
A hazautalás pontos dátuma ugyanakkor sem az interjúból, sem pedig a MNB honlapjáról nem derül ki, így az sem tudható, milyen forintárfolyam mellett utalta haza pénzét a jegybank elnöke, s vajon veszített, vagy épp nyert a tranzakción.
A rossz nyelvek szerint egyébként a pénzügyminiszter, Oszkó Péter épp Simorra szabta azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy az offshore cégekből származó teljes évi osztalékot kedvezményesen, mindössze tízszázalékos osztaléka dóval lehessen hazahozni.
|