„Kíváncsiak voltunk, milyen cégekkel szerződik az önkormányzat. Ám hiába kértük ki az adatokat, a mai napig nem kaptuk meg. Amikor aztán a Közigazgatási Hivatalnál arról érdeklődtünk, hogy törvényesen tartja-e vissza az önkormányzat ezeket az információkat, azt válaszolta az ügyintéző, hogy ezt csak a konkrét eset ismeretében tudná megmondani” – osztotta meg tapasztalatát a hvg.hu-val egy vidéken tevékenykedő civil szervezet vezetője. A példa nemcsak azért ijesztő, mert a Közigazgatási Hivatal munkatársának illett volna tudnia, hogy a kért adatok közérdekűek, hanem azért is, mert az eset általános. Pedig az állami szervezeteket törvény kötelezi arra, hogy a közérdekű adatokat közzétegyék, azaz egy jogkövető állami intézmény elméletileg ezt kérés nélkül, magától tenné meg. A valóságban azonban nincs így.

Mi a közérdekű adat?Az információszabadsággal általános-ságban a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Avtv.) foglalkozik. Közérdekű adat az "állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől".

A Társaság a Szabadságjogokért szervezet eddig közel negyven, közérdekű adatok visszatartásával kapcsolatos perben volt alperes vagy annak jogi képviselője. „A perek egy része a Legfelsőbb Bíróságig is eljutott, de volt olyan is, amelyikben már az első tárgyaláson ítélet született. Előfordul, hogy beadjuk a keresetet és az alperes már a tárgyalástól való idézéstől megijed és kiadja az adatokat” – meséli Földes Ádám jogász, a TASZ adatvédelmi és információszabadság programvezetője a hvg.hu-nak. Persze nemcsak a TASZ találkozik azzal, hogy per kilátásba helyezésével vagy megindításával kell kicsikarni az adatokat. Egy ízben például a Magyar Narancs hetilap Demján Sándor cége, a TriGranit Rt. és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma között létrejött szerződéseket kérte ki a tárcától, ahol csak azt követően engedtek a kérésnek, hogy a szerkesztőség eldöntötte: perrel szerzi meg a dokumentumot.

El se mentek a tárgyalásokra

A fent említett ügy még a jobbik eset. Nem ritka, hogy egy állami intézmény foggal-körömmel ragaszkodik az adatokhoz, miközben semmibe veszi az igazságszolgáltatást. Erre jó példa, amikor a TASZ az egészségügyi tárcát perelte, mert az nem adta ki a Pszichiátriai Szakmai Kollégium egyik, kábítószertémában született állásfoglalását. A minisztérium jogi képviselője sem az elsőfokú tárgyalásokon, sem a másodfokú tárgyalásokon nem jelent meg – ennek ellenére elsőfokon fellebbezett. Sőt, még a papírokból sem derült ki, hogy a minisztériumot ki képviselte, az ellenkérelmen lévő aláírás ugyanis olvashatatlan volt. „Érthetetlen, hogy a minisztérium mi okból fecsérli az adófizetők pénzét jogi képviseletre, ha a három tárgyalási nap egyikén sem jelenik meg a képviseletében senki, illetve, hogy mi okból fellebbez a minisztérium az ítélet ellen, ha a másodfokú eljárás során sem adja elő álláspontját” – kommentálta akkor az esetet a TASZ egyik munkatársa.

De nem elég megnyerni egy pert. Előfordul, hogy az igénylő a bírósági ítélet ellenére sem kapja meg a kért adatokat. Ez történt például akkor, amikor a jogvédő szervezet a térfigyelő rendszer részleteit kérte az újpesti önkormányzattól, hiába. „Perre mentünk. A polgármester elsőfokon vesztett, de nem fellebbezett. Ennek ellenére a kért adatokat továbbra sem adta ki, sőt, még a végrehajtónak sem teljesített. A bíróság ezért kilátásba helyezte, hogy mind a kerületet, mind pedig őt személyesen félmillió forintig terjedően bírságolja meg. Ennek hatására egy héten belül közzétette az adatokat” – meséli Földes Ádám.

 A Legfelsőbb Bíróság közbelép

Ennél furcsább történet volt a Magyar Hivatalos Közlönykiadó ellen indított perük. A TASZ akkor a Közlönykiadó szerkesztőbizottsági tagjainak 2002-ig visszamenően kiutalt juttatásokra volt kíváncsi. Jogerősen ugyan pert nyertek, de a kiadó az ítélet után két hónappal sem adta ki az adatokat. Amikor emiatt a szervezet bírósági végrehajtást kért, a közlönykiadó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben az ítélet hatályon kívül helyezését kérte. A Legfelsőbb Bíróság (LB) tárgyaláson kívül hozott ítéletében a kiadónak adott igazat, mondván, a jogszabály, amire a TASZ hivatkozott, 2005 júniusától hatályos, tehát csak az ezt követően keletkezett egyes, közérdekből nyilvános személyes adatok megismerését biztosítja. Hasonlóan ítélkezett az LB a TASZ és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) között zajló perben is, amelyben a hivatalt egy külsős ügyvédi iroda képviselte: bár másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a TASZ által kért, a kormányzati reformról és az elektronikus közigazgatási projektről szóló KEHI-jelentés közérdekű adat, az LB úgy foglalt állást, hogy azzal csak a kormány rendelkezhet.

Bár a visszatartott közérdekű adatokhoz általában peres úton lehet hozzájutni, arra is volt már precedens, hogy büntetőfeljelentéssé „fajult” egy hivatali titkolózás. 2003 márciusában közérdekű adattal való visszaélés vétsége miatt Bogád Zoltán, az Index újságírója tett feljelentést a rendőrségen, miután a Honvédelmi Minisztérium nem adta ki a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Centrál Mosodák Rt.-vel kötött szerződését. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozott az ügyben, ám az ügyészség mégsem emelt vádat. „Másfél évet kellett várni arra, hogy az ügyészség lépjen. Nem láttam értelmét a folytatásnak” – indokolta a hvg.hu-nak Bogád, miért nem fellebbezett a döntés ellen.

Nincsenek felelősök

Annak ellenére, hogy az 1992 óta hatályos adatvédelmi törvény rendelkezései egyértelműek, az állami szervezetek és az önkormányzatok sokszor még mindig úgy gondolják: a törvények felett állnak és joguk van titkolni a közérdekű adatokat. Megtehetik, hiszen a „mulasztásnak” nincs következménye. Senkit nem vonnak felelősségre és senkit nem rúgnak ki a hivataloknál, ha végül ki is derül, hogy a jogszabálynak fittyet hányva jártak el.

A jogvédők szerint az elektronikus információszabadság törvényének gyenge pontja a felelősség kérdése. „Mire a tervezetből törvény lett, kiherélték az egészet. Noha a törvényben benne van, hogy megszegése büntetőjogi felelősséget keletkeztet, a fegyelmi felelősséghez hasonlóan a büntetőjogi felelősség sem egy nagyon működő dolog: mivel az állami intézmény vezetője dönt az adatok kiadásáról, nem fogja a saját embereit felelősségre vonni” – magyarázta Földes Ádám. Mint mondta, a törvény előkészületénél még szó volt arról, hogy megszegése esetén az adatkezelő szervet, illetve a szervezet vezetőjét szankcióval sújtanák – utóbbit akár úgy is, hogy saját fizetéséből vonnának le bírságot –, de ebből aztán nem lett semmi. Pedig nemcsak ezzel lehetne motiválni a hivatalokat a törvény tiszteletben tartására. Földes megoldásként említi, ha a polgári törvénykönyv kimondaná: ha valamelyik cég állami szervvel szerződik, de a szerződést X napig nem hozza nyilvánosságra, akkor az érvénytelen. Az állami megrendelésekről elesett konkurencia ez esetben szerinte árgus szemmel figyelné, eleget tesz-e kötelezettségének az állam.