Magyarország jelenlegi siralmas helyzetéért egyértelműen az elmúlt 3-4 év elhibázott gazdaságpolitikája a felelős: ez az oka annak, hogy egyáltalán felmerülhetett az IMF, a Világbank, illetve az Európai Unió mentőcsomagjának gondolata. Magyarországon 2001–2004 között még átlagosan 4 százalékos volt a gazdasági növekedés, míg a rossz döntések sorozatának eredményeként 2007-ben már csak 1,3 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye, idén pedig már egy százalék alatt lesz. A költségvetési tervezet ki tudja már, hányadik javítgatása pedig már a szakmai hozzáértés teljes hiányára, a kapkodásra is rámutat. Jövőre pedig a magyar gazdaság bővülése szóba sem jön: nemcsak megáll a fejlődés, hanem beindul a leépülés is. Jelenleg 1 százalékos összehúzódásról beszél a kormány, de a tervezett megszorítások miatt ez biztosan nagyobb lesz. A lejtmenet gyorsulása világosan látható.

– Miből áll ez az elhibázott gazdaságpolitika?
– Megnövekedett a költségvetési hiány, emellett újra jelentős növekedésnek indult az államadósság összege is. Tudjuk, hogy egy család költségvetésében is akkor kezd növekedni a deficit, ha kevesebb a bevétel a vártnál, a kiadások szintje pedig emelkedik. Súlyosabb a helyzet, ha a kettő együtt történik. Szembe kell nézni azzal, hogy mi az, ami a bevételi oldalon hiányzik. Eszerint hiányoznak azok az adóbefizetések, amelyeknek normális piaci körülmények között az itt működő külföldi cégektől kellene befolyniuk a magyar költségvetésbe.

– Most a multinacionális cégekről beszélünk?
– Alapvetően róluk, azokról a cégekről, amelyek egyébként Magyarországon az export nagy részét adják. Ám e vállalatok döntő többsége adókedvezményt élvez. Még olyan is van, amely közvetlen állami támogatást kap, ennek költségei pedig már a kiadási oldalon jelennek meg. A multik adóbefizetései mellett hiányoznak még azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) az adóbefizetései is, amelyek az európai uniós csatlakozás óta tönkrementek. Tudomásul kell venni azt is: a csatlakozás óta nagyon sok cég dobta be a törülközőt.

– Nagyságrendileg mennyi ilyen becsődölt cégről lehet szó?
– Nem tudok számot mondani, ám az azért érzékelhető, hogy folyamatosan csökken a kis- és közepes vállalkozások száma Magyarországon. Én érdeklődtem a KSH-nál: nem tudtak erre vonatkozó adatokat szolgáltatni. Úgy látom, ez a negatív tendencia is csak fokozódni fog. Emellett gondnak látom azt is: amióta beléptünk az EU-ba, a magyar kormány a források nagy részét az úgynevezett nagy projektekre összpontosítja. Olyan infrastrukturális beruházásokra gondolok, amelyek jók lehetnek egy adott régiónak – például egy autópálya esetében –, de nem volt szükség minden ilyen nagy beruházásra. Kiváltképpen, hogy egyébként sem volt valami erős a magyar gazdaság. Az építkezés ára meg többszöröse annak, mint amibe a hasonló beruházások kerülnek más országokban. Miről van szó? Elhibázott célok drágán valósulnak meg, egyszóval gőzerővel megy a kormányzati pazarlás. Ez pedig sokszorosan csapolja a magyar büdzsé kiadási oldalát, hiszen ezeknek a beruházásoknak egy része uniós támogatást is élvez, ehhez pedig minden esetben szükség van önrészre is.

– És ezek a pénzek nem is nagyon maradnak az országban.
– Mivel a beruházók többsége külföldi cég, így az Európai Unió és a magyar kormány által e projektekbe invesztált pénz nagy része a megtermelt profitokon keresztül egyszerűen kimegy az országból. Persze az építmények, a beruházások produktumai itt maradnak, ám ha ezekkel a pénzekkel a magyar kkv-kat támogatták volna, akkor a források is az országban maradtak volna. Sőt még adóbevétel is keletkezhet ebben az esetben. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a magyar cégek esetleg fenntartható fejlődést lehetővé tevő ipari és szolgáltatási tevékenységeket valósíthattak volna meg, amely tevékenységek, például válságok idején – mint most is –, stabilizálhatnák a gazdaságot.

– És mi a helyzet a korrupcióval? Aggasztóak a magyar vonatkozású hírek.
– A Transparency International legutolsó jelentése szerint Magyarország a korrupciós listán 2007-től az idei esztendőre 8 helyet esett vissza. Egyes számítások szerint évi kétszázmilliárd forintba is belekerül a magyar állampolgároknak a korrupció. Csak úgy tudok fogalmazni: amit el lehetett rontani, ez a kormány el is rontotta.
– Hogyan kellene felhasználni a pénzeket?
– Manapság azok az országok képesek jól fejlődni, azokat nem érinti keményen a válság, amely országok tudással versenyeznek, vagyis különleges iparágakat fejlesztenek ki. Azok pedig, amelyek egyszerű termékeket gyártanak, lemaradnak. Az autógyártás például már nem tekinthető „high-tech” területnek.

– Gondolom, a gumigyártás sem az...
– Így van, az sem az. De továbbmegyek: a szórakoztató elektronika sem, tehát a televízió meg a különféle híradástechnikai eszközök gyártása sem számít annak. Ezek ma már nem tekinthetők újszerű termékeknek, így nem lehet velük jelentősebb többletértéket termelni. Ennek ellenére többségében pontosan ilyen gyárak működnek Magyarországon... És nemcsak arról van szó, hogy korábban ilyen cégek települtek ide, hanem jelenleg is ilyen cégeket támogat a kormány. Elég csak a két gumigyárra gondolni, vagy éppen a Mercedes-beruházásra. Utóbbi cégnek az éves bevétele meghaladja az egyéves magyar nemzeti jövedelem szintjét. Hogyan jöhet az szóba, hogy Magyarország adókedvezményt, illetve támogatást ad egy ilyen volumenű vállalatnak? A pontos számokkal még most sem vagyunk tisztában, nem nyilvánosak az adatok. Többek között ez vezetett el a költségvetési hiány növekedéséhez, majd a folyamatos hitelfelvételekkel pedig az államadósság duzzadásához is. A bevezetett konvergenciaprogram pedig tovább „ütötte” a gazdaságot, magával hozva a további teljesítménycsökkenést. Vagyis ha nincs pénzügyi válság, a magyar gazdaság előbb-utóbb akkor is kutyaszorítóba kerül, akkor is beáll a csődközeli állapot. Kimondottan jól jött a magyar kormánynak a globális krízis.

– Erre hivatkozva keményen neki lehet menni a közszolgáltatásoknak, a szociális juttatásoknak is.
– Nem tudom bizonyítani, de az a gyanúm: ez a kormányzat már jó ideje szeretett volna nekirontani a közszolgáltatásoknak. Emlékezzünk, hogy mit műveltek az egészségügyi rendszerben, Horváth Ágnessel az élen. De a Magyar Bálint vezette oktatási „reform” sorsa is intő jel: az sem állt le, csak átalakulva folytatódik. Az egész történet a privatizációról, a nemzeti vagyon még megmaradt elemeinek megszerzéséről szólt.

– A privatizáció, az egészségügyi rendszer profitalapokra helyezése az SZDSZ vesszőparipája.
– Nincs még egy olyan ország, ahol megeshet az, ami az egri kórház ügyében történik, vagyis hogy ilyen erőszakosan, tisztességtelenül meg lehet kaparintani egy vagyontárgyat. Hiszen itt is egy vagyontárgyról, a kórházról, illetve a működtetéséből származó profitról és a megkapható állami pénzekről van szó. Úgy gondolom, a korábbi koalíció, majd a kisebbségi kormány már korábban is a most bejelentett intézkedések mellett volt, csak nem mertek még nyíltan szembemenni a társadalommal. Ráadásul az ideológiai alapállásuk is hazugság; azt hirdetik, hogy kormányuk baloldali. Semmi közük nincsen a baloldali értékekhez. Ennek az értékrendnek a világon szinte mindenütt a munkaerő védelme, a dolgozók tisztességes munkakörülményeinek biztosítása a célja. Magyarországon a munkavállalókkal bármit meg lehet tenni. Dolgoznak hétvégén, ünnepekkor, ha gyermek születik, semmi sem számít. Sem ez, sem a globális nagytőke támogatása nem baloldali mentalitás. A kis- és közepes cégeket, a középosztályt kellene megerősíteni, illetve fellépni a szegénység ellen. Tehát a „baloldali látszat” fenntartása is közrejátszhatott abban, hogy direkt módon nem mentek neki a közszolgáltatásoknak. Most viszont, a válságra hivatkozva, kényszerhelyzetről beszélnek, és erre hivatkozva teszik meg azokat a lépéseket, amelyekre mindig is készültek.

– A kormány próbálja bagatellizálni ezt az egész hitelfelvételt, játszik a kamatszámokkal, holott a hitelt vissza kell fizetni, és ilyen összegeknél a legminimálisabb kamatteher is hatalmas erőfeszítéseket igényel a társadalomtól. Ez pedig mindig egy spirálhoz vezet, ráadásul szinte sosem lehet az ilyen hiteleket „rövid idő” alatt visszafizetni. Milyen üzenete van a fejlett világ felé annak, hogy Európa közepén sor kerülhet egy ilyen generációkat eladósító aktusra? Azt mondják Gyurcsányék, vésztartalékról van szó, ám senki nem lehet olyan naiv, hogy ne tudja: úgyis hozzányúlnak, ha másért nem, a fennálló hiteltartozások finanszírozásáért.
– Így van... És ehhez még hozzátenném: tudjuk, hogy Magyarország nem tartozik a fejlett országok közé. Hazánk ma már kevésbé fejlett, mint amikor belépett az EU-ba, és alacsonyabb szinten van a rendszerváltás idején meglévő állapothoz képest is. Folyamatosan visszafelé megy az ország, erre az egyik legjobb példa, hogy a fejlődő országok – mint például India is – gumigyárat hoznak Magyarországra. Az ilyen piszkos, környezetszennyező, rosszul fizető munkákat, mint korábban említettem, általában a gyarmatokra „száműzik”.

– Akkor ez egy súlyos jelzés a fejlettségünket illetően?
– Attól tartok, hogy Magyarországot az Európai Unióban is leírták. Nagy gond, hogy az EU szeme előtt történik mindaz, ami itt az utóbbi években végbemegy. Az unió szégyellheti magát, hiszen mivel minden adathoz hozzáférnek, pontosan láthatták, milyen folyamatok jellemzik Magyarországot, láthatták, hogy a kormány mennyire rossz gazdaságpolitikát folytat, miközben pazarol is. Őket valószínűleg csak az érdekelte, hogy a hazánkban működő uniós cégek ne találkozzanak semmilyen olyan tényezővel, ami a profitjuk növelésének útjában állna. Az EU-ban is politikusok dolgoznak, őket is a gazdasági érdekkörök mozgatják. Csak a költségvetési hiány leszorítása érdekelte őket, holott a versenyképességi mutatók – kormányzati hitelesség, minőség, átláthatóság és a korrupció mértéke – tekintetében évente figyelhető meg a lecsúszás, a legnagyobb hanyatlás pedig éppen a mostani kormányzás utóbbi három évében következett be. Az utóbbi három évben 15 hellyel esett vissza Magyarország a vezetés színvonala tekintetében a nemzetközi versenyképességi listán, ennek pedig jeleznie kellett volna Brüsszel felé: ezt az országot nagyon rosszul vezetik. Nem lehet véletlen, hogy az IMF mindig akkor tűnik fel, amikor az MSZP és az SZDSZ próbálja meg kormányozni az országot. Rossz gazdaságpolitika, aztán megszorítások, majd jön a hitelfelvétel és az IMF. Mikor volt ilyen legutoljára? A Bokros–Surányi-korszakban. Tudjuk, mivel járt a ténykedésük.

– Az IMF-féle megoldás az egyetlen?
– Nem. De másféle megoldás szóba sem került. Aki pedig más véleményen volt, azt nem hallgatták meg. Elhihető, hogy ennyire rossz szakemberek? De vajon az IMF miért éppen arra az időszakra tette lehetővé a pénz elérését, amely alatt, ha nem lesz előbb változás, ez a kormány van hatalmon? Szerintem még az is elképzelhető, hogy ez a kormány a nemzetközi pénzvilág érdekeit szolgálja ki. Vagyis nem a magyar érdekeket képviselik. Egy probléma esetén mindig több megoldás is szóba jöhet. A mostani kormány azonnal hitelért kilincselt. Baj esetén minimum az ellenzékkel kell tárgyalni, de jelen esetben társadalmi párbeszédre lett volna szükség, hiszen egy egész ország, sőt generációk sorsáról van szó. Erre zárt ajtók mögött eldöntötték, hogy mi legyen a „terápia”. Az IMF csak egy volt a lehetőségek között, hiszen lehetett volna több pénzt kérni a banki alapoktól is. Nagyon úgy néz ki, minden előre le volt már tárgyalva. Az utóbbi időszak már csak arról szólt: rá kell vezetni az információk, a tervezett intézkedések csepegtetésével a magyar társadalmat a várható megszorítások elfogadására. Mindennek megtetőzéseként pedig még a Gyurcsány-kormányt ki is kell kiáltani az ország „megmentőjének”. Ekkora cinizmust nehéz elviselni.