Napokig tartott csupán a kerékpározás megszállottjainak lelkesedése, amikor a múlt év végén kiderült, hogy a Magyar Posta 4800 biciklit vásárol a kézbesítőinek. A döntést a városi kerékpározást egyre sikeresebben népszerűsítő Critical Mass internetes fórumán a hozzászólók örömteli hírként fogadták. Csakhogy kisvártatva kiderült, az 1,1 milliárd forintos ügylet keretében beszerzett 28 kilós, többségében váltó nélküli kerékpárokért a Posta – az 1900 darab opcionálisan megvehető kétkerekűt is beleszámítva – egyenként több mint 130 ezer forintot fizet. Nem elég, hogy a postásoknak egy átlagos hobbi terepkerékpárnál kétszer, egy országútinál pedig közel háromszor nehezebb gép pedálozásával kell naponta birkózniuk, sokaknak szemet szúrt az is, hogy a közbeszerzési tender kiírásában szereplő követelmények kifejezetten egy bizonyos szlovén kerékpártípusra illettek. A Magyar Posta illetékesei véletlen egybeesésről beszéltek, leszögezve, hogy az eljárás és az ár is rendben volt. Utóbbi állításuk igazát szerintük az is mutatja, hogy a pályázat egyik vesztese sem kért jogorvoslatot. Ha a hoppon maradt versenytársak nem is, a Fidesz mindenestre vizsgálatot követelt, korrupció gyanúja miatt.

TÍZ SZÁZALÉK TISZTA. Mindegy, hogy bicikli-, villamos- vagy motorvonat-vásárlásról, esetleg sztrádaépítésről van szó, az utóbbi években alig volt Magyarországon olyan közbeszerzési pályázat, amellyel kapcsolatban ne merült volna fel probléma: ha nem is az egyértelmű korrupció vádja, de az eljárás átláthatatlanságának és az azt kiírók, illetve elbírálók inkompetenciájának gyanúja. Az amerikai központú Freedom House 2006-os jelentése szerint a hazánkban közbeszerzésre fordított évi mintegy 1700 milliárd adóforintból alig 10 százalék elköltése zajlott „teljesen szabályszerűen”. Igaz, a legfőbb korrupcióellenes nemzetközi civil szervezet, a Transparency International (TI) szerint ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a többi 90 százalék ablakon kidobott pénz lenne. „A tíz százalékba azok a közbeszerzések tartoznak, amelyekre valóban szükség volt, a tender jól és szakszerűen volt előkészítve, nem írták ki ötször, és kenőpénz kifizetésére, vagy egyéb juttatásokra sem került sor” – árnyalja az értékelést Alexa Noémi, a TI magyarországi vezetője. Azaz a fennmaradó összeg egy részét még minden bizonnyal jó célra fordították, legföljebb az átláthatóság hiánya miatt erre nincs biztosíték.

Mindez sovány vigasz, különösen azoknak a megállapításoknak a fényében, amelyek a Transparency International magyarországi korrupciós kockázatokról szóló 2007-es tanulmányában olvashatók. A dokumentum tételesen felsorolja és egyenként górcső alá veszi a magyar közjogi rendszerbe „beépített” korrupcióveszélyeket (lásd külön), s megállapítja: a korrupció strukturálisnak tekinthető Magyarországon. Ezt a helyzetet általánosságban „az erőforrások szűkössége, illetve rossz elosztása, valamint a túlbürokratizált jogi és közigazgatási rendszer” idézi elő. Márpedig a TI egy másik, nemzetközi tanulmánya szerint az intézményesült korrupció átlagban 20–25 százalékkal drágítja a közbeszerzéseket, amellett, hogy „gyakran rossz minőségű, szükségtelen termékek és szolgáltatások beszerzéséhez vezet”. Ez 2006-ban például azt jelenthette, hogy a közbeszerzésekre fordított 1700 milliárd forintból akár 280 milliárd (!) megspórolható lett volna. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is hasonló eredményre jutott: számításaik szerint az évi többletkiadás 1–1,5 milliárd euró. Ez az adófizetők közvetlen vesztesége, függetlenül attól, hogy „csak” azért fizetnek többet egy kilométer autópálya megépítéséért, mert szakszerűtlenül zajlott a tender, vagy azért, hogy a különbözet esetleg pártkasszákat és/vagy magánzsebeket gazdagítson.