Nép Oldali Párt
Nép Oldali Párt
Ennyien nézték meg
Indulás: 2007-11-23
 
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
RÓLUNK
 
CSATLAKOZÁSI LEHETŐSÉGEK
 
Menű
 
Hasznos linkek

 
Hírdetések
 
A közlekedésről
A közlekedésről : Három hónapot csúszik a Fővám téri metróállomás-építés?

Három hónapot csúszik a Fővám téri metróállomás-építés?

MTI  2008.02.27. 19:51

A 4-es metró Fővám téri megállóját meg kell építeni - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet szerdai rendkívüli ülésének határozott álláspontját Steiner Pál.

 

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a 4-es metróval kapcsolatban három fontos kérdéskörről tárgyaltak számos szakértő bevonásával órákon át. Így foglalkoztak a 4-es metró jogi, pénzügyi és műszaki ellenőrzését megvalósító Független Ellenőrző Mérnökkel és a 4-es metró projekt menedzsment szervezetének megerősítésével összefüggő kérdésekkel is. Ez utóbbira, a több tíz fős létszámbővítéshez mintegy 300 millió forint szerepel az önkormányzat költségvetés-tervezetében. 

A Fővám téri megállóval kapcsolatban Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a kabinet előterjesztésében megállapítja, hogy a kivitelező Hídépítő Zrt. különböző okokra hivatkozva jelentős programcsúszást halmozott fel, ami a főváros és a BKV számára elfogadhatatlan. 

A kabinet megismerte a Fővám téri megálló építésének műszaki kérdéseit, s azt, hogy milyen módon épüljön meg az állomás. Az egyik alternatíva, hogy a megállót a Duna medrének elterelésével építenék meg. A kabinet azt határozottan kinyilvánította, hogy a Hídépítő Zrt.-nek teljesíteni kell szerződéses kötelezettségét. 

Ezzel egyidejűleg külön mérlegelési kérdés, hogy a továbbiakban a fővárosi önkormányzat miképpen tud megrendelőként együttműködni a Hídépítővel. A városvezetés határozott álláspontja az, hogy a hídépítővel szemben minden jogi eszközt igénybe kell venni, hogy teljesítse szerződéses kötelezettségét. 

Steiner Pál közölte, hogy a kabinet további egyeztetéseket tartott szükségesnek ez ügyben. E folyamatba bevonják a 4-es metró projekt felügyelőbizottságának tagjait, köztük a fővárosi főjegyzőt és a főpolgármester kabinetfőnökét. A főjegyzőtől várnak javaslatot arra, hogy milyen megoldást válasszanak a továbbiakban - jegyezte meg. 

A 4-es metró Fővám téri állomásának megvalósítási alternatívái között legnagyobb támogatottsága annak a javaslatnak van, amely szerint mindössze három hónapos csúszással, a plusz költségek fele-fele arányban történő megoszlásával - műszigetről, felülről résfalazással - építené meg a Hídépítő az állomást a Duna alatti peronalagúttal.

 
SZLOGENÜNK
Lehet, hogy gyenge még a hangunk,
Lehet, hogy léptünk bizonytalan…
De indulunk! A szépet, a jót akarjuk:
Érezzük, hogy hitünknek szárnya van.

(Juhász Gyula)

 

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Hírek-Cikkek
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!