Nép Oldali Párt
Nép Oldali Párt
Ennyien nézték meg
Indulás: 2007-11-23
 
Pontos idő
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
RÓLUNK
 
CSATLAKOZÁSI LEHETŐSÉGEK
 
Menű
 
Hasznos linkek

 
Hírdetések
 
A politikáról
A politikáról : Tovább nő a kormányzati negyed költsége

Tovább nő a kormányzati negyed költsége

inforadio.hu  2008.01.12. 19:44

A 8,5 milliárd forintért megvásárolt Nyugati pályaudvar melletti MÁV telek mellett eddig 632 millió forintot emésztett fel a megállított kormányzati negyed ötlete, azonban ez az összeg vélhetően még tovább emelkedik. Ugyanis az elvetélt beruházásért felelős programirodát még majdnem egy évig működtetik.

A kormányszóvivő szerint a kormányzati negyed projektiroda az év végéig a fővárossal és az érintett kerülettel elkészíti a végleges városrendezési tervet, majd elszámol, amit az Állami Számvevőszék ellenőriz.

Bár a projekt vélhetően az eredetileg eltervezett formájában már soha nem valósul meg, Budai Bernadett mégis arról beszélt, hogy lesz még dolga az irodának. "A tervezés fázisát le szeretné zárni a kormány, ezért fog a projektiroda még ezév végéig működni" - jelentette be.

Az MTI úgy értesült, hogy a főváros, a terézvárosi önkormányzat, valamint az év végéig tovább működő projektiroda közös feladata az, hogy megoldja az épületegyüttesre kijelölt terület hasznosítását. Vagyis beépítik a Ferdinánd híd déli oldala és a Podmaniczky utca közti területet, de hogy mivel, azt kell eldönteni és megtervezni 2008 végéig.

Mint ismert, a közeli bevásárlóközpont mellé a TriGránit a saját tulajdonában álló telekre szeretné felépíteni a Westend 2-t.

Egyelőre még kérdéses, mennyibe kerülhet a projektiroda működése, ugyanakkora lesz-e az apparátusa, mint eddig. Az InfoRádió folyamatosan keresi a hajdani beruházásért felelős Görözdi Györgyöt, valamint a projekt kommunikációs vezetőjét, akik ez idáig elérhetetlennek bizonyultak, így e tekintetben csak Budai Bernadett kedden elmondott szavaira tudunk támaszkodni.

A kormány egyébként 2006. november 29-i ülésén hozott döntést a kormányzati negyed létrehozásáról. Azt, hogy a helyszín a Nyugati pályaudvar környéke legyen, 2006. december 1-jén, a Balatonőszödön megtartott kormányülés után jelentette be Szilvásy György akkori kancelláriaminiszter. A terv lemondásáról pedig Kiss Péter mostani kancelláriaminiszter kedden tájékoztatta az MSZP parlamenti frakcióját.

 
SZLOGENÜNK
Lehet, hogy gyenge még a hangunk,
Lehet, hogy léptünk bizonytalan…
De indulunk! A szépet, a jót akarjuk:
Érezzük, hogy hitünknek szárnya van.

(Juhász Gyula)

 

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Hírek-Cikkek
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!