Miklósi Zoltán politikai filozófus, a tárgyalások egyik kezdeményezője azt mondja el, hogy a témában szemmel láthatóan nagy vonzereje van a különféle demagóg javaslatoknak, például, hogy tiltsák be a politikai hirdetéseket mindenestől, úgy, ahogy vannak, miközben minimum a Tocsik-ügy óta mindenki látja, hogy itt valamit tenni kéne. Hozzáteszi: „A félbeszakadt konzultációnak egyébként egyik alapállítása volt, amiben minden résztvevő egyetértett, hogy még egy választásnak nem szabad a mai szabályokkal nekimenni.”

A magyar demokrácia rákfenéi közül az egyik legsúlyosabb a pártfinanszírozás, „amelyet nehezen elképzelhető korrupció és züllöttség ural, az üzlet és a politika szemérmetlen összefonódása”, Miklósi az interjúban rámutat: „Talán azért nem irányult rá elegendő figyelem, mert a közvélemény a pártfinanszírozást technikai kérdésként kezeli, másrészt meg sok ember elintézi azzal, hogy ne adjunk a pártoknak pénzt, gondoskodjanak magukról. Csakhogy épp ez a probléma: hogy ezt teszik.” Vagyis a szűkmarkúság miatt a pártok úgy gondoskodnak magukról, ahogy tudnak.

Vagyis a pártok a hozzávetőleges becslések szerint a kampánymilliárdokat rejtett bevételeikből szedik elő, tehát illegálisan jutnak hozzá – véli Miklósi. Rádai azt mondja erre, hogy bizalmas közlésekből arról lehet értesülni, mely kormánynál, hány százalékot kell visszajuttatni… „Nekem még bizalmasan, négyszemközt sem mesélt erről senki, csak olvasom, ami megjelenik. De semmi okom, hogy kételkedjem benne, mert más logikus magyarázat nem adódik a bevallott és a tényleges kampányköltségek különbségére.

Az intézetben végzett kutatások szerint egyébként a pártpénzek három forrásból származhatnak. Az állami támogatáson – amely nagyjából a működési költséget fedezi – túl részben a szimpatizánsok adományaiból, ezek főleg politikusok, akik a párt révén kerülnek funkcióba itt-ott, tehát „a párthoz kötődik a karrierjük” – véli Miklósi Zoltán. Ők azok, „akik úgy gondolják, hogy ezzel valamit visszaadnak a pártjuknak”. Hozzáteszi: „Ez a nagy pártok esetében 200-300 millió forint körül van évente, semmiképpen nem elég a kampányukra. Ezért szorulnak a harmadik típusú támogatókra, az egyáltalán nem önzetlen üzleti körökre, amelyek érdekből és nem meggyőződésből teszik ezt.