A politikusokról : Brutálisan nőtt a hiány, és emiatt csak a politikusok okolhatók
Brutálisan nőtt a hiány, és emiatt csak a politikusok okolhatók
2007.12.15. 22:45
Eddig csak körvonalakban beszéltünk arról, hogy az államháztartás bajai mennyire írhatók a felelőtlen politikusaink számlájára, vagy vagy mennyire magyarázhatóak külső okokkal. Kiábrándító látlelet.
A rendszerváltástól eltelt 18 évet tekintve 2000-ben volt a legkisebb, 3 százalékhoz közeli az államháztartási hiány. Azóta a deficit felfelé vette az irányt. Nem kell különösen ecsetelni, hogy a legutóbbi négyéves választási ciklusban mennyire felelőtlen költségvetési politikát folytatott a kormány.
Ez csúcsosodott ki a 2006. évi hiányban, amely a beavatkozások, a megszorító csomag nélkül a GDP 11,5 százaléka körül alakult volna. (Végül 9,2 százalék lett, ami világviszonylatban a második legrosszabb mutató.) Eddig senki nem számszerűsítette, hogy a drasztikus hiányelfutásból mekkora rész írható a politikusok számlájára vagy mennyiben köszönhető a politikai döntésektől független tényezőknek, a nemzetközi környezet vajon inkább az államháztartási egyenleg romlását, vagy ellenkezőleg, annak javulását segítette.
Milyen jó lett volna politikusok nélkül
A Pénzügyminisztérium két vezető közgazdásza ezt a kérdést vizsgálta, és lesújtó eredményre jutottak. A hangsúlyozottan nem a tárca hivatalos álláspontját tükröző, csak saját véleményüket tartalmazó elemzésükben megállapítják, hogy a két időpont közötti 8,5 százalékos GDP-arányos deficitnövekedés teljes egészében a politikai döntések miatt következett be. (A szerzők tehát a 2000. évi tényleges és a 2006. évi beavatkozás hiányában kialakuló deficitet vetették össze.)
A külső feltételek, illetve a politikai döntésektől közvetlenül nem befolyásolt tényezők összességében inkább még javították is az egyensúlyt. Elsősorban a világpiaci pénzbőség miatt az euróban levő államadósságra fizetett kamatkiadások csökkentek. Ez a GDP arányában 1,25 százalékot - 240-250 milliárd forintot - jelentett, vagyis enélkül nem 8,5 százalékos hiánynövekedés következett volna be, hanem majdnem két számjegyű.
Persze voltak a politikai döntésektől független hatások között olyanok is, amelyek rontották a büdzsé egyenlegét, mint például az adóelkerülés vagy a gyógyszer-támogatási kiadások felfutása a dinamikusan emelkedő fogyasztás miatt. Ezek azonban nem ellensúlyozták az egyensúlyt javító tényezőket. Egy szó, mint száz: a politika által közvetlenül nem befolyásolt történések a GDP 1 százalékával apasztották volna a büdzsé hiányát.
És ez lesz
A tanulmány készítői megbecsülték, hogy a konvergenciaprogram betartása mellett mely tényezők okoznak hiánycsökkenést vagy -emelkedést 2006 és 2010 között. A kormányzati béreknél a reálérték jelentős csökkentése és az elbocsátások sora összességében a GDP 1,4 százalékának megfelelő egyenlegjavuláshoz vezet, a munkát terhelő adók emelése ennek több mint felével apasztja a deficitet.
A fogyasztási adókból befolyó bevétel a GDP fél százalékával rontja a szaldót. Ez első látásra furcsának tűnhet, hiszen az áfát, a jövedéki adót, a regisztrációs adót - akár több lépésben - ezen ötéves periódus alatt emelték, illetve emelik. De az adóbázis kevésbé nő, mint a GDP, ezért összességében a GDP-arányos bevétel mérséklődik. A nyugdíjkiadások a korábbi évekre jellemzőnél jóval visszafogottabban, de még mindig növelik a hiányt, mégpedig 0,12 százalékkal.
A magyar politikusok nem hagyták ezt. Tucatszámra hoztak olyan döntéseket, amelyek miatt az egekbe emelkedett a költségvetési deficit, amely a már az új ciklusban foganatosított intézkedések nélkül csaknem megnégyszereződött volna. Ezek nem koncentrálódtak csak egy-két kiadási vagy bevételi tételre, szinte valamennyi fontos kiadási és bevételi tényező szerepet játszott a folyamatban.
A sztrádaépítéseket felpörgették, csak ez kisebb fejlesztésekkel és egyszeri hatásokkal együtt 2,3 százalékkal dobta meg a hiányt. Minden fontosabb adónemből és a tb-járulékokból kevesebbet szedtek be, nagyvonalú lakás-, család- és gázártámogatási rendszert működtettek, miközben bevezették a 13. havi nyugdíjat. Csak utóbbi a bruttó hazai termék fél százalékával (ez a 2006. évi GDP-vel számolva 120 milliárdos többlethiánynak felel meg, bár tavaly 180 milliárdot emésztett fel a plusz egyhavi nyugdíj) eredményezett nagyobb deficitet. A közszféra béremelése majdnem másfél százalékos egyenlegrontáshoz vezetett. A legnagyobb tétel (1,56 százalék) a politikai döntések miatti adósságállomány-növekedés deficitnövelő hatása.
Jóval szerényebb a politikai döntések miatti egyenlegjavulás mértéke. (A vasúti közlekedés támogatásának valamelyest visszafogása, pénzintézeti különadó bevezetése, szja-adókedvezmények csökkentése.) Összességében a politikai döntések a GDP 9,3 százalékával rontották az államháztartás egyenlegét a két időpont között.
Mi lett volna, ha?
A szerzők számításai szerint - kicsit leegyszerűsítve - ha nem csinált volna semmit a kormányzat, illetve a politikusok, illetve ha egyetlen egy kiadási és bevételi tétel GDP-hez mért arányát sem változtatták volna a 2000-es kiinduló évhez képest, akkor a bruttó hazai termékhez viszonyított államadósság a 2006. évben 66 százalék helyett 37 százalék lett volna.
És mi lesz, ha még öregszünk is?
Az eredmény már így is elszomorító és tanulságos. Az különösen kijózanító, ha tudjuk: a brutális deficitnövekedésben nem a nagy elosztórendszerek (nyugdíj- és egészségügyi rendszer) alapproblémájának, vagyis a társadalom elöregedésének a jelentkezése volt a fő ok - hangsúlyozta Ohnsorge-Szabó László, a PM szakértője, az elemzés egyik társszerzője a Magyar Közgazdasági Társaság és az Állami Számvevőszék rendezvényén. Vagyis: e nélkül az egyre erősödő nyomás nélkül futott el a gazdaságpolitikai döntések miatt a deficit.
Az elemzést nagyban nehezítette, hogy folyamatosan adathiányba ütközött a két szerző. Egyrészt ellentmondások vannak a különféle adatforrások között (például a költségvetési és a nemzeti számlák között), másrészt ma szinte lehetetlen publikus adatokból helyes képet alkotni az államháztartás állapotáról.
AJÁNLOM AZ OLDALT
