A japán és amerikai kutatók sejtszintű „időgépet" készítettek, felfedezésük lényege ugyanis, hogy felnőtt testi sejteket négy gén segítségével embrionális őssejtekké alakítottak át. A két kutató egymástól független felfedezése mérföldkőnek számít az őssejtkutatásban, a módszer segítségével ugyanis úgy lehet embrionális őssejteket izolálni, hogy ahhoz nincs szükség egy valóságos embrióra. Ez pedig megoldást jelent azokra az etikai problémákra, amelyek miatt az embrionálisőssejt-kutatások az Egyesült Államokban eddig nemigen jutottak állami kutatási támogatásokhoz. Az embrionális őssejtek izolálásához mindeddig humán embriókra volt szükség, amelyek a folyamat során elpusztulnak, ez pedig nagyon sokakból - vallási felekezetekből, civil szervezetekből és kormányokból is - erős ellenállást vált ki.

A felfedezésnek köszönhetően megoldódik a betegspecifikus őssejtek izolálásának a kérdése is. Annak érdekében ugyanis, hogy a beteg saját genetikai állományának megfelelő őssejteket izoláljanak, az eddig elméletileg elfogadott módszer szerint először gyakorlatilag létrehozták volna az illető klónját, és a kapott embrióból izolálták volna az őssejteket (a gyakorlatban ez a módszer még nemigen működött). 2005-ben dél-koreai kutatók bejelentették, hogy klónozás segítségével betegspecifikus embrionális őssejteket izoláltak, de később kiderült, hogy ez nem volt igaz (lásd keretes írásunkat).

Jelen módszer segítségével minderre nincs szükség, és ezzel számos komoly probléma elkerülhető: nincs szükség ugyanis a nehezen beszerezhető petesejtre, nem kell klónozni, és azzal, hogy például egy bőrsejtet alakítanak embrionális őssejtté, megoldódik a betegspecifikusság kérdése is - könnyebb ugyanis a betegtől bőrsejtet szerezni, mint klónozni őt.