Tanácsadók mondják: így születik a döntés

Amikor egy nyugati multinacionális cég igazgatósága kapacitásbővítést határoz el, azt ma már nagy valószínűséggel a nyugat-európai központon kívül tervezi – mondja Simonyi Tamás, a KPMG pénzintézeti tranzakciókért felelős vezetője. Ha nagyon magas hozzáadott értékű a fejlesztés (például kutató-fejlesztő bázis létrehozása), vagy túl nagy lenne a szállítási költség (bizonyos vegyi gyárak esetében), akkor a szűken vett központban fejlesztenek, de különben az olcsóbb termelési tényezőkkel rendelkező országokban érdemes beruházni.

Márkus Csaba, a Deloitte egyik vezető szakembere szerint a beruházó és a potenciális helyszínek kölcsönösen kereshetik egymást. A beruházó értékel, súlyozza a feltételeit, s végül csupán két-három ország marad a listán (short list). Az invesztor ezeket mélyebben megvizsgálja, úgynevezett helyi hatástanulmány (location study) készül. A részletesebb vizsgálatban további szempontok kerülnek elő – a képzés háttere, a munkaerő fejleszthetősége, a mobilitás és a támogatások. Szakmai körökben általános vélemény: ha bármely óriáscég szeretne befektetni, nem az adó és nem az állami támogatás a legfontosabb a számára. Sok egyéb, szektoronként különböző szempont is szóba jön, így az infrastruktúra, a közlekedés, a munkaerő ára és minősége, a távközlés, a repülőjárat, vagy épp az, van-e nemzetközi iskola elérhető közelségben. Fontos lehet, mennyire beszélnek a térségben idegen nyelvet. Hatalmas táblázat készül, vagy 25 főtétellel és mintegy 150 altétellel. Magyarország újabban adószempontból, illetve a munkaerő árát tekintve kedvezőtlenebb paramétereket kínál, mint regionális versenytársai, de ezt a termelékenység, az ipari kultúra ellensúlyozhatja. Miként Simonyi Tamás fogalmaz: ha mindig oda kellene menni, ahol a legolcsóbb minden, akkor minden multi Albániába menne.

László Csaba, a KPMG adópartnere arról számol be, hogy a beruházó, amikor tárgyal, lead egy 10–15 éves beruházási tervet, és egyedileg egyeztet az érdeklődő állam illetékes szervével. Az állam erre egy csomagot ajánl, képzési, munkahely-teremtési támogatást, vissza nem térítendő támogatást, adókedvezményt. Sokat jelent a befogadó állam kapcsolattartóinak hozzáállása. Olyan esetek is előfordultak, amikor a potenciális helyszín polgármestere hosszasan várakoztatta a nagybefektetőt; ez nyilván nem segíti elő a jövőbeli együttműködést.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője inkább csak ez utóbbit ismeri el. Szerinte, amikor egy cég azt mondja, hogy a magas adók miatt továbbmenni készül, az inkább csak lobbitevékenység. A magyar 16 százalékos társaságinyereség-adó-szint (amely bizonyos kedvezmények következtében átlagosan csak 12 százalékos valódi terheléssel jár a nagyvállalatok számára) európai összehasonlításban alacsonynak számít. Ha valakinek itt működik az üzeme, nem fogja leszerelni a gyárait csak azért, mert lejár az erre az adófajtára korábban adott kedvezmény – termelőüzemek esetében ennek jelentősége amúgy sem olyan nagy, legalábbis a bérköltségekhez és a járulékokhoz képest.

Kérdéses persze, h ogy ezekben a 2004 előtti szerződésekben milyen egyéb záradékok lehetnek (Suba alatt – Figyelő, 2005/48. szám), milyen más kedvezményeket tartalmaznak. Az uniós csatlakozást követően kétségtelenül átláthatóbb lett a nagyberuházások támogatási rendszere – már csak azért is, mivel erre közösségi szabályok is vonatkoznak, és Brüsszel rendszeresen monitorozza az egyedi kormánydöntéseket (EKD).

SORVEZETŐ NÉLKÜL. Az elmúlt évek során több szerv és minisztérium is gondozta a külföldről érkező beruházási megkereséseket, és készítette elő a döntéseket. Bármilyen meglepő, de nem alakult ki általános módszertan az ajánlatok értékelésére, elbírálására. A külföldi és hazai termelő (és újabban szolgáltató) vállalatok beruházásainak megítéléséről ezért szélsőséges vélemények láthattak napvilágot. Akad, aki szerint minden egyes óriáscég hazai megjelenésének örülni kell, mások szerint csak a nagy hozzáadott értékű termelést érdemes az országba csábítani.